Az Aiways az egyik legelső kínai autógyártó volt, amely betört az európai piacra. Kezdetben csak egy korzikai autókölcsönző révén lehetett megismerkedni villanyautójával, majd később az Euronics üzletekben is megjelent két terméke.
Ennek ellenére nem ért el jelentős sikereket, sőt, 2023-ban súlyos pénzügyi válságba került, és a gyártást is le kellett állítania, miután sem a munkavállalóit, sem a beszállítóit nem tudta fizetni. Az U5 és U6 modellek sorozatgyártása azóta sem indult újra a kínai Shangrao városában található, évi 300.000 darabos kapacitású létesítményben.
A legfrissebb hírek szerint az Aiways egy amerikai akvizíciós társasággal, a Hudson Acquisition SPAC-vel való fúzióra alapozná jövőjét, mely az idei év végéig valósulhat meg. Az összeolvadás révén az Aiways tőzsdén jegyzett vállalattá válik.
Belsős forrásokra hivatkozva a Reuters megírta, hogy a kiélezett verseny és az árháború káros hatásai miatt az autógyártó kivonul a kínai autópiacról, és elsősorban az európai tevékenységére összpontosít. Noha hivatalos eladási adatok nem állnak rendelkezésre, a kínai carnewschina.com úgy tudja, hogy 2018 óta az Aiways mindössze körülbelül 10.000 autót értékesített világszerte. 2022-ben, az eladások utolsó teljes évében, Európában 1237 járműve talált gazdára, Kínában pedig 1364, de több kisebb piacon is jelen volt.
Noha a tervek szerint a kínai értékesítést leállítják, a cég fizikailag továbbra is jelen marad Kínában: míg az európai csapat a pénzügyeket, a marketinget és az értékesítést kezeli, a kutatás-fejlesztés és a termelés többnyire Kínában zajlik majd. Az Aiways európai központja jelenleg Münchenben található.
Az autógyártó jövője továbbra is bizonytalan, de ha sikerül talpra állniuk, egy 25.000 eurós elektromos autó is várható tőlük.